Sajnos most jött el az ideje ennek a posztnak, mikor a vadászok ellen megint felhergelődött a nép. Na, sebaj. A mai poszt receptje egy Fácánleves lesz shimeji gombával, és egy vadmalac comb egészben sütve, sajtos édesburgonyával, almás savanyú káposzta salátával és vörösboros szeder-szilva lekvárral.

Először viszont a vadról, a vadhúsról ejtsünk pár szót. Van aki szereti és van akinek nem ízlik. Ja, és persze van, aki elvi okokból nem eszi. Hát azokat sajnálom. Merthogy szegény kis röfiket, meg fácánokat, meg őzeket kilövik a nagy gonosz simabőrűek. Jó lesz nekem a háziállat. Ja, a tömegesen tenyésztett és tartott antibiotikumos csirke. A füvet sosem látott marha, és a sohasem dagonyázó röfi. Akiket szintén elpusztítanak, megölnek, feldarabolnak, és hasonló kegyetlenségeket követnek el vele. A vadászat az emberiséggel egyidős. Ok, mondhatnánk, de akkor nem volt csúnya puska, ami fél kilométerről leterít bármit. Ja, mondjuk a bölénynek lándzsája sem volt. De még egy apró kőkése sem. Egy dolog változott. Illetve, több, de ebben az esetben ami fontos, hogy ha egy vadász most kimegy, hogy elejtsen egy állatot, nagyobb eséllyel meg tudja tenni, mint 20.000 éve. Ja, és sokkal nagyobb az esélye, hogy az eltalált állat egyből, mondhatni fájdalommentesen elpusztul, és nem járkál hetekig egy combjába fúródott lándzsával. És az ejtett sebet ellepik a nyüvek, és az állat valami fertőzésben kínok közt, ráadásul értelmetlenül pusztul el.

Egy másik ok. A vadak elszaporodnak. Belenyúltunk a természet rendjébe, a vadállományt szabályozni kell. 7,5 milliárd ember él a földön. Ezek az emberek ennének. Rengeteg földet kisajátított a mezőgazdálkodás, hogy növényi táplálékot termesszenek az embereknek. És mivel az emberek nagy része nem vega, a tenyésztett állatoknak is termeszteni kell takarmányt, mert elég kevés helyen van az, hogy a tyúk kint kapirgál, a tehén meg legel a mezőn. Nem, eszi a kukorica darát, meg a kukoricát, meg minden lófaszt, amit nagyüzemileg termesztünk. A vaddisznó meg csak néz, hogy dögöljek meg ha nem itt volt tegnap a dagonyám, ma meg valami növényt ültettek. És igen, a vaddisznónak is ízlik a kukorica, és persze nem kell keresgélni, mert ott nő nagy mennyiségben. Olyan, mint egy ingyenkonyha. A gazda meg sikongat, hogy a csorda letarolta a kukoricát, az őzek meg tavasszal kilegelik a búzát. A nyúl meg télen megrágja a gyümölcsfák kérgét. Igen, mert elvettétek az élőhelyüket. Jó persze, már nem tudjuk visszaadni, mert akkor meg az emberek fognak sikongatni, hogy jó ég, nem lehet tyúkot kapni a  boltban, de ha van, akkor is aranyáron. Na, ilyenkor jön a vadásztársaság, és azt mondja, a maradék területen ennyi meg ennyi vad fér el. A többit meg ki kell lőni, megakadályozva túlszaporulatot. Mert ezek az állatok, olyanok mint az állatok, ha szexről van szó. Fogamzásgátlásról még csak nem is hallottak. Csak dugnak, meg dugnak minden évben.

Egy jól felépített vadásztársaság, ahol hozzáértők vannak be tudják lőni, hogy mit kell kilőni.

A húst persze eladják, már ha tudják, erre visszatérek később. Ezzel is a vadásztársaság bevételét növelik, amit jó esetben a vadakra költenek, pl téli etetésre.

Namármost, miért is mondtam, hogy ha el tudják adni. Jelenleg hazánkban még mindig van sertéspestis. Ezért minden elejtett vaddisznó vérét el kell küldeni vizsgálatra, ahol is megállapítják, hogy fertőzött-e. Ha nem fertőzött, elméletileg lehet értékesíteni a húsát. Igen ám, de a vizsgálat nem rövid idő. Azalatt a társaságnak tárolni kellene a röfit, hogy ne romoljon meg. Ez viszont költség, nem is kevés. Tehát a kilőtt disznók nagy része megy hamvasztásra. Ez aztán a pazarlás.

Na és a vadászok. Én nem vadászok, de ismerek vadászokat. Egytől egyig rendes emberek, a hírekben szereplő emberekhez nem hasonlíthatók. Ha lőnek, igyekeznek biztosra menni, az állat ne szenvedjen. És igyekeznek olyan állatokat kilőni, amik nem veszélyeztetik a vadállomány fennmaradását. Persze, vannak idióta vadászok is, ahogy vannak idióta bkv sofőrök, meg idióta hentesek, de idióta banktisztviselők is. Igen, mondhatnánk azt, hogy csak a hivatásos vadászoknak, erdészeknek legyen joga kilőni a vadat. Ez esetben elég sok erdészre lenne szükség, akiknek többek között fizetést is kell adni. Vagy vannak az “önkéntes” vadászok, akik húsért lőnek, de mellette elvégzik a vadfelmérést, az etetést, és ha kell még vadkerítést is építenek. És vannak azok, akiket semmire nem tartok. Ezek a trófea vadászok. Akik kitalálják, hogy ők egy kapitális szarvasagancsot szeretnének a kandalló felé, és ezért kurva sok pénzt hajlandóak kifizetni. Ez gyilkolás. Persze, sok vadászterületen lévő társaság bevállalja, mert a pénz az pénz. Itt, ahol élek, nincs bérvadászat. Csak a társaság tagjai vadászhatnak. Akik saját földjeiket is betették a közösbe, a társaság rendelkezésére bocsátották. Igen, biztos ezek között is akadnak, alulképzett, esetleg labilis idegállapotú emberek. De ezeket nem a társaságnak kellene kiszűrni, hanem azoknak a pszichológusoknak, akiket felkeresnek, mielőtt megszerzik a fegyvertartási engedélyt, vagy vadászengedélyt. És igen, akkor kellene tökösnek lenni, és azt mondani, hogy nem, ennek az embernek nem hogy puskát nem adnék a kezébe, de még életlen kést sem. Sajnos, az a sejtésem ez nem teljesen így működik. 

Aztán halljuk a hírekben, hogy kutyára, emberre lőttek, vagy esetleg egymásra. Ez nem helyes. Sokkal jobban szabályozni kellene ezeket a dolgokat, a vadásztársaságoknak meg ki kellene vetniük maguk közül az ilyen embereket. Tudjuk miért nem megy így. Ezek a társaságok egy nagyobb közösség részei. Mondjuk egy, esetleg több település, ahol majdnem mindenki ismer mindenkit. Egy ilyen esetben menne a pletyka, meg a bosszú, meg az utállak, meg a keresztbeteszek neked, mert azt mondtad, nem vadászhatok. 

Én nem vadászok, mint említettem. Sőt ki sem tudnám oltani egy állat életét. Ha viszont már nem él, az nekem már nem állat, hanem kaja. Disznóvágáskor is mindig akkor mentem ki, mikor a halottkém jelentette, hogy a malac kivérzett, pulzus nem tapintható. Onnantól kezdve már gyerekként érdeklődve néztem a bontást, és figyeltem melyik részéből mi készül.

Szóval így jártam a fácánnal is. Egyik vadász ismerősömtől kaptam. Persze tollasan. Na baz’. Már két napja lógott a gerendán, mert a fácánt érlelni kell. Durván hangzik, de a testben lassan elindulnak azok az enzimek, amik elkezdik a fehérje bontást végezni, elkezdik lebontani a húst. Ezért kell hűvös helyre tenni, és a megfelelő ideig érlelni, hogy ne romoljon meg, viszont az enzimek elkezdik puhítani a húst. Nem ördögtől való dolog ez, egy jó steak alapanyagot is nedvesen vagy szárazon érlelnek, kontrollált körülmények között. Fiatalkori olvasmányom volt a Sógun, melyben először olvastam, hogy a fácánkakast a faroktollainál lógatják fel, és akkor lesz jó a húsa, amikor elenged a faroktoll, és leesik a fácán. 

Na, van egy fácánom, ami szép színes tollakkal rendelkezik. Ezektől kellene megszabadítani. Arra is emlékeztem, hogy a fácánt szárazon kopasztjuk. Nem baj, azért feltettem egy adag vizet melegedni, ha minden kötél szakad. Kötél nem is szakadt, de a szárazon kopasztás miatt, a fácán bőre több helyen. Mint később kiderült, lehet egy nappal tovább kellett volna érlelni, vagy finomabban kellett volna nekikezdeni. Nem baj, forró víz a teraszra, és a fácán úr forró fürdőt vett. Azért a teraszon, mert nem szerettem volna a konyhában tollakat szedegetni, illetve a forrázásnak sincs túl jó szaga. A forró fürdő után már nagyon könnyen kijöttek a tollai. Igyekeztem mindent úgy csinálni, mint ahogy gyerekkoromban nagymamámtól láttam, aki számtalan tyúkot kopasztott meg. Kiszedtem az összes tollat, a maradék kis tollakat, és szőröket, meg gázláng felett leperzseltem. Jöhetett a kényesebb rész, a bontás. Kicsit féltem tőle, de jól sikerült. Belsőségekből meghagytam a szívet, májat és zúzát. A szép nagy fácánkakas, megkopasztva, felbontva majdnem egy kiló volt. Bekerült a fagyasztóba, addig míg a malacka fel nem készül a szereplésre. Ugyanis a röficombot be kell pácolni. És míg az mondjuk a háziszárnyasnak elég pár óra, a sertésnek kb. egy nap a pácban, a vadakat hosszabb ideig pácoljuk, hogy a húsuk elég puha legyen.

Mert igen, miért is szeretjük a vadhúst?

Ezek az állatok nem bezárva, egy disznóólban élnek. Mozognak, néha éheznek, fáznak, természetes dolgokat esznek. Meg egy picit a felépítésük is más. Húsuk tele van telítetlen és omega-3 zsírsavakkal. A vaddisznó húsának zsírtartalma csak 4% körül van, az is telítetlen zsírsav. Nagy mennyiségben tartalmaz ásványi anyagokat (foszfor, kálium, magnézium),  nyomelemeket (vas, cink, szelén), és B-vitamint is.

Akkor pácoljunk tovább. Nekem a vaddisznó pácolásánál ami egyből eszembe jut, az a vörösbor, és a borókabogyó. Ez volt az alap, egy kis olívaolajjal. Tettem bele még kétféle borsot (zöld bors, és fekete bors), és mustármagot. Ezeket egy mozsárban törtem össze együtt. Valamint került a röfiláb mellé egy kis babérlevél is. Ja, és persze só. Az egészet becsomagoltam egy sütőzacskóba, kinyomkodtam belőle a levegőt, lezártam és több, mint két napra beköltözött a hűtőszekrénybe. 

A husival sok dolog nem volt már. Belekerült egy tepsibe, a páclével együtt, kapott egy kis plusz vörösbort, aztán 160°C-on alufólia alatt, 3-3,5 órát sült. Majd a fólia levétele után, további fél órát. Nagyon jó lett, csöppet sem lett száraz.

A köret: Édesburgonyát terveztem hozzá, hogy tényleg egészséges legyen. A batátákat nem karikáztam fel, hanem csak bevagdostam. A kínaiaktól tanultam egy tuti módszert, kezdőknek. Két evőpálcikát tettem a két oldalára a batátának, és így nyugodtan vághattam addig amíg lehetett, mert nem vágtam át teljesen a krumplit, a pálcika megállította a kés élét a deszka előtt. A bevágásokba egy-egy vékony szelet sajtot dugtam, megszórtam zöldfűszerekkel, és meglocsoltam olajjal, majd ment a malacka társaságába sülni. 

A káposzta saláta, az nagyon nem ördöngösség. Savanyú káposzta lé nélkül, bors, olaj, kis cukor, alma apróra vágva, és összekeverve, és egy kis fej vöröshagyma apróra vágva. Összekevertem, egy kicsit összeérett, és nagyon finom volt. A vörösboros szeder-szilva lekvár, (művésznevén SzeSzi), tavaly készült. A szederecethez nem minden szedret használtam fel, meg érett a szilva is, meg találtunk egy vörösbort valahol. Ekkor született meg, cukormentesen, édesítővel. Többet nem árulnék el, nyáron a lekvárszezonban úgyis szeretnék egy posztot róla.

Közben a fácán is kiolvadt. Sok mindent nem tudok róla írni. Hasonlóan készül, mint egy húsleves, csak én tettem bele pár darab egész borókabogyót is. A befejezés előtt 10-15 perccel került bele a shimeji gomba. Ja, hogy kerül a shimeji gomba a fácánlevesbe? Mint korábban említettem a Sógunban olvastam először a fácán feldolgozásáról. És úgy gondoltam ennek emléket állítva, így teszem kicsit Távol-Keletivé. Amúgy a simejinek nagyon jó, kissé mogyorós íze van. Jól paszolt a leveshez.

Sziasztok. Megígértem a posztot, hát itt van.

Mindig amikor olyan helyen járok, szoktam venni sertés fehércsontot, abból is velőscsontot. Nagyon jó ízt ad a húslevesnek, vagy csontlevesnek, és a kutyák is nagyon örülnek nekik. Mondjuk rendes is vagyok, és nem eszem ki a velőt belőle, pedig azt én is nagyon szeretem.

A múltkor bevásároltam velőscsontból és oldalasból is. Régen azt sem tudtam, hogy melyik állat melyik részét hogy nevezik a hentesek de nem is érdekelt. Most már egész jól eligazodom benne, a múltkor már azt tanulmányoztam, hogy a tonhal egyes részeit hogy nevezik, és milyen szusit lehet készíteni belőle. Ha rákeresünk a receptekre az oldalasból, nagy százalékban sült oldalast találunk, és abból is legtöbb a hagyományos, fokhagymás sült oldalas. Na, ez nem az én asztalom, ebben sok mindent nem lehet alkotni, szóval keressünk, találjunk ki valami mást.

Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha főznék egy csontlevest a velőscsontból, és az oldalasból, majd miután nagyjából megfőtt az oldalas, akkor kivenném és lesütném valamilyen fűszeres cuccal.

Ez volt az alapfeltevés, már csak a kivitelezés hiányzott. Egy két dolgot még be kellett szerezni, és a vásárlás során rákívántam a karfiolra. A csontlevesnek egész jól áll, hiszen ebben a levesben a zöldség jelenti a levesbetétet, meg max egy kis levestészta kell bele.

Tehát volt csontom, oldalasom, leveszöldségem, karfiolom, fűszerek a kertből. Kell még köret. Burgonyapürére gondoltam, amit megvadítok majd valamivel. De ez menet közben kialakul, megálmodom milyen íz mehet a főtt-sült oldalashoz. 

Reggel feltettem a kettévágott velőscsontokat és a két bordára vágott oldalasokat hideg vízbe főni. Itt jegyezném meg, hogy leírom, hogy én hogy csináltam, de ez nem szentírás, ahány ház, annyi hús-, illetve csontleves. Én felteszem hideg vízbe a húst főni, csak szemes fekete borsot teszek bele, illetve sót. A felhabzás után én leszedem a habot, de olvastam olyat, hogy nem kell azt, hiszen a több órás főzés végére a hab leszáll a fazék aljára, sőt plusz ízt is ad neki. Én leszedem, otthon így láttam. A levesbe kerül még egy hagyma, amit nem teljesen pucolok meg, marad rajta barna héj is, ez tényleg ad egy kis plusz színt és ízt a levesnek. Fél paradicsom, paprika, vagy csak a csutkája, zöldséglevél, és én tettem bele friss kakukkfüvet, és egy kis rozmaringot is. Ezek után, már csak éppen gyöngyözve főztem tovább. Közben előkészítettem a zöldségeket is. Érdekes módon, azt vettem észre, hogy oda kell figyelni milyen leveszöldség csomagot vesz az ember és hol, mert sokszor nem teljes a csomag. Nincs pl benne karalábé, vagy zeller. Tesznek bele egy nyomi hagymát, sárgarépát meg fehérrépát. Nekem kell bele más is.

És persze belekerül a karfiol is. Illetve egy része, mert a teljes mennyiség túl sok lett volna. De mi legyen a maradék karfiollal? Hát kerüljön bele a köretbe. Fejben megszületett a karfiolos burgonyapüré. A krumplit megpucoltam, felkockáztam, és az apróbb rózsájú karfiolokkal feltettem főni. Tettem bele sót, és egy kis kurkumát, hogy szépen megsárgítsa,  és annyit főztem, hogy a karfiol és a krumpli is megpuhuljon. Amikor kész lett, akkor leszűrtem és tejföllel összetörtem. Van aki vajjal szokta, van aki vajjal-tejföllel. 

Amikor az oldalas már megfőtt, kihalásztam a levesből. Ez volt a legnehezebb része. Egy  olajat raktam, Talán a vaj jobb erre a célra,  amiben a kertből szedett fűszereket megpirítottam. Így a zsíradék átveszi a fűszerek ízét. Ebben a forró zsiradékban kérget sütöttem az oldalas minden oldalára.

Már csak a saláta hiányzott. Volt a hűtőben savanyú káposzta. Magában is szeretem, de ha már variálunk, akkor ebből ne hagyjuk ki a savanyú káposztát sem, mert még megsértődik. Rákerestem a savanyú káposzta salátára és van. Nem túl bonyolult, és elég furcsán hangzik, de finom. A káposztát egy tálba tesszük minél kevesebb lével. Majonézt és ketchupot, valamint egy kis tejfölt adunk hozzá, és megcsepegtethetjük egy ki lime lével is. Kóstoljuk meg, mert a tejföl miatt lehet egy kis só is kell hozzá. Furcsán hangzik, de nagyon ízletes.

Jó étvágyat!

 Be kell valljak valamit, perverz vagyok. Én imádom az ecetet. Korábban nem volt ilyenre példa, talán a kor, a környezet vagy vegyi anyagok bevitele miatt történt. Pár évvel ezelőtt egyszerűen megkívántam a “fejes saláta ecetes lében” című alkotás levét. Magát a salátát eddig is szerettem, de eszembe sem jutott, hogy a tömény levet meg kellene kóstolni. Viszont egy isteni - esetleg ördögi - sugallatra beleittam. Finom volt, hűsítő és szomjoltó. Kicsit hasonlított a limonádéra, és akkor még nem tudtam, hogy olyan durva nagyot nem is tévedek. Hiszen mi van a limonádéban (mármint a proli limoban)? Lássuk csak: víz, cukor, citromlé, azaz citromsav. És mi van a saláta levében? Víz, cukor, pici só, ecet, azaz ecetsav. És hát az ecetsav és a citromsav rokonok. Jó, nem annyira közeliek, de kémiailag igen. De erre visszatérünk később.

 Elkezdtem megszeretni a savanyú ételeket. Addig sem voltak ellenemre, de mostanában valahogy kívánom. Savanyú (csurgatott) tojásleves, savanyú krumplileves, ecetes torma, burgonyasaláta, ecetes cékla, stb. Mindig volt itthon ecet, de az ökoforradalom idejéig volt, hogy éveket porosodott az üveg a sarokban, és a forradalom után is gyakrabban végezte a mosógépben és a vízkő elleni harcban, mint fazékban, mint általában az emberek nagy százalékánál. Aztán persze felfedezte az ember a balzsamecetet, ami mondjuk eléggé különbözik az általam később bemutatott ecetektől ízvilágilag, persze kémiailag nem. Egyszer az egyik barátom konyhájában főzés közben találtam málnaecetet. Naná, hogy megkóstoltam. Hát inkább hasonlított a balzsamecethez az íze, mint a sima ecetéhez. Persze savanyú is volt, de mellette érezni lehetett a málna frissességét és édességét. Beleszerettem.

Készül a csipkeecet 

Évek óta tervezem, hogy ecetet fogok készíteni. Volt, hogy feltúrtam a Zinternettet, hogy hol lehet ecetsav baktérium kultúrát venni. Kis botor voltam, hogy miért, később kiderül. Viszont azt is megtudtam, hogy a bolti zöldüveges ecet hogyan készül.

 És akkor jöjjön egy kis unalmas biológia, kémia, vagy biokémia.

 Hogy miért mondtam, hogy az ecet(sav) és a citrom(sav) rokonok? Mert mindkettő a szerves savak, azon belül is a karbonsavak családjába tartozik. Mindkettő lehet erős, és gyenge sav is, a hígítás mértékétől függően.

 Mit gondoltok, a világon lévő ecetek mennyiségének hány százaléka származik természetes forrásból? Megmondom: 10%. És akkor honnan van a többi? Metanol és szén-monoxid reakciójából. Gondolom, sejtitek, hogy azért nem úgy működik, hogy az ember megiszik egy fél liter faszeszt, egy rosszul szellőző kályha mellett, és reggelre ecetmérgezésben elhuny. Nem, az egész három lépéses eljárás, és jódmetánt, meg valami fém katalizátort is felhasználnak hozzá, meg - gondolom - energiát. És a végén kapunk egy ecetszagú, ecetízű ecetet. Hát ez akkor rendben is van, de ez nem az, amire vágyunk. A lusták áztathatnak bele tárkonyt, vagy fokhagymát, esetleg narancshéjat. Jó, ez is egy megoldás, de ez kb olyan számomra, mint az ágyaspálinka. Átvesz valamennyi aromát, de egy aszalt szilvás ágyaspálinka sehol nincs egy szilvából készült szilvapálinkához képest. A rossz nyelvek szerint az ágyas pálinkát a rossz pálinkából csinálják a pálinkás emberek. De ez már inkább egy másik poszt témája.

 Rendben, de akkor hogy készül az igazi ecet? Hát ez sem a világ legmelósabb dolga. Max időigényes, és akkor még nem beszéltem a 12 évig érlelt modenai balzsamecetről, mert a boltokban kapható 600.-Ft-os balzsamecetnek annyi köze van hozzá, mint...na mindegy (borecet meg must van benne, meg egy kis almalé) /Hú, kicsit belemerültem./

 A valódi ecet a kettős fermentálás nevű folyamat során keletkezik. Az első egy cukorból-alkohol folyamat (a türelmetlenebbek már itt elakadnak, na meg az alkeszok), a második pedig egy alkoholból ecetsavvá alakulás. És a folyamat során megmaradnak a kezdő alkotórészek ízei is.

 Azt biztos mindenki tapasztalta már, hogy melegben, nyitott helyen felejtett bor (mily botorság), megecetesedik. Ha hordóban történik, akkor a borász valamit nagyon elizélt. Viszont ilyenkor nem kell kidobni, mert, ha megvárjuk a folyamat végét, akkor a végén borecet keletkezik. Ki nem találnátok, mi a különbség a fehér borecet és a vörösborecet között. Pont az. Rosé borecetről nem tudok, de ez lehet egy piaci rés.

 Szóval, kell nekünk valami édes cucc meg víz. Na jó, adjunk hozzá cukrot is, hiszen annak nem alakul ki aromája, de így erősebb lesz az ecetünk. Minél több alkohol van a fermentáció első felének végén, annál erősebb lesz az ecetsav koncentráció. Azért vigyázzunk, mert a dolgukat végző egysejtűeknek is van egy tűréshatára.

 Az édes cuccot, ami lehet gyümölcs vagy zöldség, fűszer, esetleg gabona, összekeverjük a megfelelő mennyiségű cukorral (édes gyümölcs esetén kevesebb cukor, kevésbé édes esetén logikusan több), majd összetörjük, hogy jól össze tudjon keveredni, és felöntjük felforralt, majd visszahűtött vízzel. Ja, előtte nem árt, ha beletesszük az egészet egy befőttesüvegbe, különben szétfolyik. A végén letakarjuk egy tüllhálóval, vagy én pl a gazdaboltban vásárolható fátyolfóliát szoktam több rétegben rátenni, mert itthon nem engedték beáldozni a nemes cél érdekében az egyik függönyt. Ennek a takarásnak több szerepe van. Az első, hogy beengedjen dolgokat, a második, hogy ne engedjen be dolgokat, és a harmadik, hogy kiengedjen dolgokat.

A gyümölcsök előkészítése, pépesítése 

Ok, részletesebben. Mint tudjuk, a levegőben nem csak oxigén, nitrogén, szén-dioxid meg némi nemesgáz van. A levegőben van még chemtrail, covid vírus, meg gombák, meg más bacik. Első körben a gombákra lesz szükség, és nem árt, ha ezek a kis gombák bejutnak az üvegbe. Ezek a gombák az élesztőgombák, amik arról híresek, hogy, ha cukoroldatos közegbe kerülnek, akkor elkezdenek szaporodni, mint a nyulak, illetve még gyorsabban, miközben felzabálják a cukrot, és alkoholt pisilnek ki. Valami hasonló történik a kovásznál is, de ott egy élesztőgombás-tejsavbaktérium kultúra tenyészik el. Szóval, elkezdődik a cukor alkohollá alakulása. Most jön a második szerepe a hálónak, mert az alkoholra megjelenik a világ legalkoholistább állata, a muslinca (vagy muslica?). Ő viszont eléggé nagy hozzá, hogy ne férjen be a háló likain, és, hogy megittasodva belefulladjon a cefrébe, hogy húsos ecetünk legyen. De mit kell kiengedni? Hát ezek a gombák az átalakítás közben nem csak alkoholt pisilnek, de pukiznak is. Méghozzá szén-dioxidot. Most kell figyelmeztesselek benneteket, hogyha nagy mennyiségű gyümölcsből gyártotok ecetet, akkor vigyázzatok, ne tegyétek a pincébe, ad egy, mert alacsony hőmérsékleten sosem fog átalakulni alkohollá a cukor, ad kettő, mert a termelődő széndioxid nehezebb a levegőnél és lent marad a pincében, kellemetlen fulladást okozva.

 Szóval folyik az átalakulás a jó kis 20-25°C-os környezetben ahová az üvegünket helyeztük. Mikor tudjuk, hogy kész van a fermentálás első része? Hát nagyjából onnan, hogy eltűnnek a muslincák (vagy muslicák?), hisz elfogyott a cukor az oldatból, másrészt, ha megnézzük, esetleg már láthatunk egy vékony hártyát a folyadék felszínén. Elkezdődött az ecetesedés, hiszen, ahogy az élesztőgombák termelik az alkoholt, a hálón át bejutó ecetsavbaktériumok, amik szintén vannak a levegőben, elkezdik átalakítani a szeszt ecetsavvá. Többek között ezért nem szeretik a borászok az ecetsavbacikat, és inkább teljesen lezárt hordóban - amit előtte alaposan fertőtlenítettek és élesztőkultúrával beoltva a mustot - nevelgetik féltett boraikat. De megint eltértem a tárgytól, és már így is kurva hosszú lesz ez a bejegyzés.

A habzás már eltűnt, ecetkezdemény leszűrve 

Tehát dolgoznak a kis ecetsavbaktériumok, és részeg orgiát tartva szaporodnak, mert az jó nekik. Így alkotnak kis telepeket, majd egyre nagyobbakat a folyadék felszínén. Ilyenkor már levehetjük a hálót, és leszűrhetjük a levet a gyümölcshúsokat kidobva. Az üvegbe visszatéve tovább érleljük az ecetet, addig, amíg az összes alkohol át nem alakul ecetsavvá. Sajnos, ez több hetet is igénybe vehet. Közben többször leszűrjük, hogy tisztuljon a folyadék. A levett ecetsav hártyát felhasználhatjuk új ecetek beindításához, meggyorsítja a folyamatot. Ha úgy érezzük, hogy megtörtént a teljes átalakulás, akkor érdemes még az üveget fóliával lezárni, és figyelni púposodik-e  a fólia. Ha igen, akkor még idő kell a kis dögöknek. Viszont ne hagyjuk az idő végezetéig nyitva, mert az ecetsav bacik nem állnak meg, és az ecetet is képesek lebontani vízre és széndioxidra, szóval a végén lesz egy szörpünk. Ha a kész ecetet lezárjuk, akkor nem dolgoznak tovább, mert a folyamathoz oxigénre van szükségük. Így a végére van egy kész ecetünk. Aki szeretné, pasztörizálhatja a cuccot, 60-70°C-os vízbe merítve, és melegen tartva pár óráig, de ha kis mennyiségünk van, akkor élő ecetkultúrával együtt is fogyaszthatjuk. A gyümölcsecetek nagyon jók salátákhoz, hideg dresszingekhez, vagy mártásokhoz. A bátrabbak akár szörpként is fogyaszthatják, vagy limonádészerűen.

 Az ecetünk 1-2 hónap alatt készül el, megfelelő hőmérsékleten, de a kereskedelmi forgalomba kerülő ecetek minimum 3 hónap érlelés után kerülhetnek a vevők kezébe.

Kész, élőkultúrás ecetek 

És, hogy milyen eceteket csináltam eddig? Kicsiben próbálkoztam, talán jövőre a jobbakat nagyban is megpróbálom. Van almaecetem, borecetem, szilvaecetem, birsecetem, szederecetem, körteecetem, és most készül a csipkebogyó ecet és bepróbálkozom egy narancsecettel is.

 Köszönöm az erdőkóstoló blognak, hogy elindított ezen az úton, nem bántam meg.

 Szerintem mindenkinek érdemes megpróbálni, max ha nem ízlik, lehet málnaillatú ecettel takarítani a csempét.

 Jaaaaa, és miért E260 előállítása házilag? Szerintem már kitaláltátok. Az élelmiszeriparban az adalékként felhasznált ecet jelölése az E260.

Sziasztok. Egy picit régen jelentkeztem utoljára, ennek a lustaságom és egyéb más körülmények voltak az okai, de megígérem összeszedem magam, és megpróbálok kb. heti rendszerességgel posztolni. Igyekszem különféle kajákat bemutatni, amiket összekotyvasztok, és remélhetőleg a szigorítások eltörlése, vagy lazítása után a World Food Challenge is folytatódni fog, és ismét egész estés főzéseket tudok bemutatni egy adott országból. Van még bőven kihívás, és állok elébe.

A mai ételem egy nagyon egyszerű vega étel. Nem vegán, mert tartalmaz sajtokat, és azt ha jól tudom a vegánok nem fogyaszthatják. 

Voltatok már úgy, hogy egyszerűen arra ébredtetek, hogy megkívántatok egy kaját? Hát persze, így mindenki érzett már. És úgy, hogy csak egy összetevőt kívántatok meg? Persze nem feketeborsra, vagy fehérlisztre kell gondolni, hanem, mondjuk, hogy szeretnék valami káposztás cuccot enni. És igazából mindegy is, hogy az scsí leves, vagy töltött káposzta, a lényeg a káposzta. 

Így jártam a juhtúróval, azaz a brinzával. Ez az alapanyag ismerős lehet a sztrapacskából, és megmondom őszintén a szabad tűzön sütött szalonna zsírjával megcsöpögtetett juhtúrós kenyér is nagyon finom. Próbáljátok ki!

Maga a brinza, gyakorlatilag egy juhsajt, aminek jellegzetes illata és íze van. Állagra zsíros túró jellegű és színű, kóstolva sósnak érezzük. Eredete homályos, mert szinte egész Európában megtalálható. A név eredete talán román. 

Na, a brinzát kívántam meg, és jött a következő feladat, mit készítsek belőle. Sztrapacskával most nem akartam foglalkozni, valami gyorsat és finomat akartam kihozni belőle.

Így jött az ötlet, hogy valamit meg kellene tölteni zöldfűszeres juhtúróval és megsütni. Először cukkinire gondoltam, de ezt elvetettem, mert az elképzelt ízhatás nem nyerte meg a tetszésemet. A brinza sósságához valami édesebbet akartam társítani, így esett a választásom az édes paprikára ami lehet kápia, vagy kaliforniai paprika. Mindkettőre jellemző a magas cukortartalom, az édeskés íz, ami remekül kiegészíti a juhtúró sósságát. Kaliforniai paprikát szereztem, mert szerintem azt könnyebb tölteni.

A paprikákat kettévágtam, kimagoztam, és egy kis tepsiben lefordítva, sütőpapíron 10 percig 200°C-on sütöttem. Addig összekevertem a brinzát egy kis tejföllel, és friss zöldfűszerrel. Nem szabad sok tejfölt adni hozzá, mert a brinza hő hatására folyóssá válik. Többek között ezért is választottam a kaliforniai paprikát, mert ez a fajta kettévágva egy kis tálacskát alkot. A keverékbe kakukkfüvet, és curry füvet tettem apróra vágva. Ne sózzunk, mert a juhtúró éppen annyira sós, hogy nincs szükség további sózásra. 

A 10 perc lejártával a paprikákat kivettem a sütőből, de a sütőt hagytam 200°C-on. Óvatosan megfordítottam őket és elkezdtem megtölteni a juhtúróval. A tetejére sajtot reszeltem, és máris ment vissza további 10 percre.

Hogy ne unatkozzak ebben a 10 percben, elhatároztam, hogy csinálok egy meleg öntetet hozzá. Csiperke gombát vettem, ebből két fejet vékony szeletekre vágtam, a maradékot és a tönköket nagyobb darabokra. Egy serpenyőt felhevítettem, és a vékony szeleteket beledobáltam á la nature. Se só, se olaj, se fűszer. 1-2 perc alatt lepirítottam mind a két oldalát, majd egy tányérra szedtem ki őket hűlni. Ugyanebbe a serpenyőbe olajat öntöttem, beletettem a maradék gombát, belepaszíroztam két fokhagyma gerezdet, toszkán fűszerkeverékkel ízesítettem, és gyorsan megfőztem. Amikor megfőtt a gomba tettem bele tejfölt, és reszeltem bele sajtot. Átturmixoltam egy botmixerrel, és még egy picit összerottyantottam.

Mire megsült a töltött paprika az öntet is kész lett. Az egész művelet kb 30 percig tartott, és egyáltalán nem kellett kapkodni. A paprika édessége tényleg tökéletes párost alkotott a juhtúró sósságával, és a sajtos gombamártás is jól illett hozzá.

Jó étvágyat

Új nap, új poszt. Ilyen sem gyakran fordul elő nálam, de most úgy érzem termékenyebb vagyok, mint Zeusz fénykorában. Az eső nem csak a kiskertben tette meg a hatását, az erdő is megindult. Pár éve kezdtem el tudatosan gombát szedni, addig csak nézegettem az eső után erdőben vagy mezőn megjelenő gombák változatos formáját és színét. De a tányérra került gomba nagyon sokáig csak az akkoriban kapható csiperke és laska volt. Mostanában már több fajta is megtalálható a polcokon, de az a helyzet, hogy a vadon nőtt gombákkal nem is összevethető az íze. Aztán pár éve beiratkoztam egy alapfokú gombaismereti tanfolyamra. Nem csak elméleti oktatás volt, de a környékbeli gombatúrák segítségével megismerkedhettem a környezetemben található ehető és veszélyes gombákkal, és termőhelyeikkel, valamint a szedési időkkel. Szerencsére az oktatást tartó gombaszakértő hölgy nagyon rendes, és bármikor is szedek gombát nagyon szívesen bevizsgálja. Itt megjegyezném és a poszt olvasása közben mindig járjon a fejetekben, hogy a vadon szedett gombát mindig vizsgáltassuk be szakértővel (persze akkor nem kell, ha mi is szakértők vagyunk), és nem, az alapfokú gombaismereti tanfolyam nem elégséges hozzá, hogy biztosra menjünk. Arra jó, hogy körülbelül felismerjük a gombát, de ez nem száz százalékos bizonyosság. És a szakértő sem fogja tudni, sőt nem is fogja fazékba határozni a gombákat kép alapján, semmilyen internetes fórumon sem. A gombavizsgálat mindig ingyenes, a legtöbb piacon van folyamatos gombavizsgálat. Ha elmentünk több kilométert, hogy begyűjtsük a gombát, akkor áldozzuk rá azt a kis időt, hogy biztosra menjünk. Jobban megéri, mint egy végigfosott és végighányt éjszaka, esetleg egy gyomormosás. És akkor a nagyon szép, és “ennivaló” gyilkos galócáról ne is beszéljünk, aminek az ízéről sajnos nem sokan tudnak beszámolni. Ráadásul a gomba annyiban is hasonlít a húshoz, hogy egy idő után fehérjebomlás játszódik le benne, és az ehető gomba is könnyen ételmérgezést okozhat. A szakellenőr ezeket is kiválogatja,  és nem azért dobat ki veled bizonyos “ehető” gombákat, mert majd azt Ő utána jól megeszi. Higgyétek el, egy szakellenőr kamrája mindig tele van gombával, hiszen nagyon sokat járják a természetet és begyűjtik az ehető gombákat, szóval nem kell nekik az általatok szedett gomba. Még egy pár sor és nem traktállak benneteket tovább ezzel, de úgy érzem ezeket a dolgokat minden gombás kajával kapcsolatban nagyon fontos megemlíteni. Ha elhatározod, hogy elmész gombát szedni, de kezdő vagy, akkor minden esetben vigyél magaddal kést, egy jól szellőző kosarat és esetleg több papírzacskót. A kés azért kell, mert segítségével tisztán tudjuk gyűjteni a gombát, nem kerül föld a kosárba. A kosár két dolog miatt is hasznos. Az egyik, hogy a kosárból a réseken keresztül a szedett gomba tudja hullatni a spóráját, és megtermékenyít más területeket is. A másik ok, hogy egy jól szellőző kosárban nem fog összetörni, befülledni a gomba. A műanyag szatyorban könnyen befülled, és a fehérjebomlás felgyorsul. A papírzacskók azért kellenek, hogy a különböző fajokat külön gyűjtsük. Mert az a közszájon forgó dolog nem igaz, hogyha az ellenőr mérgező gombát talál a kosárban, akkor az egészet kidobatja. Ez csak abban az esetben igaz, ha a gyűjtött gomba között gyilkos galóca is van, mert ennek a szépséges gyilkosnak egy pici része is elég lehet ahhoz, hogy súlyos mérgezést okozzon.

Még egy dolog ami ajánlatos. Ha nem ismerjük a gombát akkor először egy-két darabot gyűjtsünk, lehetőleg tönkbázissal együtt, és úgy határoztassuk meg, majd ha az ellenőr rábólint elvihetjük neki a többit is. És még egy fontos dolog. Nincs attól szomorúbb dolog, mikor egy területen a gombaszedő, “szorgos” természetjárók által felrugdosott gombát lát, csak azért, mert félnek tőle. Ez esetben elmondanám, hogy ezzel csak a gomba szaporodását segíti, hiszen a felrugással a spórák szanaszét szállnak. És azzal, hogy a gomba termőtestét elpusztítják, a földben lévő hatalmas mennyiségű gombafonalak nem sérülnek. Szerintem sokkal szebb egy légyölő galóca mező, mint egy szétrombolt telep. 

Azt hiszem eleget beszéltem a gombaszedés alapjairól, ideje belekezdeni a történetbe. Tegnap kerékpározni akartunk menni Életem Értelmével (továbbiakban ɲ), de a nem túl biztató időjárás miatt inkább a kutyasétáltatás mellett döntöttünk, esetleges gombaszedéssel összekötve. Ez nálam mindig rizikós, mert ha viszek gombászkést és kosarat, akkor nagy eséllyel semmit nem találok, ha ezek nélkül indulok el akkor tuti hatalmas mennyiségű gombát látok. A sok eső miatt nagy esély volt arra, hogy a megszokott helyeken nagy mennyiségű gombát találjunk abból a fajból, melynek vadászatára indultunk. Ez a nagy őzlábgomba. Biztos, ami biztos, a vasárnapi futásánál megkértem ɲ-t, hogy arra vegye az irányt és derítse fel a terepet, de nem sok biztatót tudott mondani. Ezért “lesz, ami lesz” érzéssel indultunk. Már a séta elején találtunk 4-5 darab pisztricgombát, ami nem az igazi, de ha nincs őzláb, akkor megteszi. Megnéztük a szokásos júdásfülgomba gyűjtő helyeket, de még nem termelődtek újra.

Rengeteg tintagomba faj és ragadós bocskorosgomba volt. Aztán az erdő belsejében megláttuk, illetve ɲ vette észre amire vágytunk. Nagy őzlábgomba kifejlett példányait. Azért szeretem ezt a gombát, mert amellett, hogy nagyon ízletes, viszonylag kis területről összegyűjthetjük a megfelelő mennyiséget. Jegyezzük meg, a hatályos jogszabályok szerint magánszemély naponta csak két  kilogramm gombát gyűjthet. Persze, ha találunk egy 3 kg-os óriás pöfeteget, akkor nem kell otthagyni a harmadát, de ne raboljuk le az erdőt, mert egyrészt nem fogjuk tudni feldolgozni, és a kukában fogja végezni, másrészt másnak nem marad. Gyorsan megszedtük a kosarat, és értesítettük barátainkat, hogy szeretettel várjuk őket egy kora esti vacsorára.

A menü: Nagy őzlábgomba rántva fokhagymás tejfölös öntettel. Nem túl bonyolult, de annál finomabb. Sajnos akik nem szeretnek panírozni, azoknak nem lesz a kedvenc ételük.

Előkészítettem a három tányért. A liszthez adtam hozzá a sót, és egy kis adag fehérborsot. Természetesen a másik két tányérba a tojás és zsemlemorzsa került. Az őzlábat máshogy is el lehet készíteni, akár pankomorzsával, vagy bor- esetleg sörtésztával. Ezek sokkal gyorsabb megoldások, de szerintem a legfinomabb a sima rántott őzláb. 

Ejtsünk néhány szót arról, hogyan lehet a gombát tartósítani. Ez a legtöbbször a gomba fajtájától függ. A kucsmagombát, júdásfülgombát, szegfűgombát, vargányát szárítani szokták, aszalógépben, vagy csak természetes módon, felfűzve. A vargányát továbbá savanyítani is szokták, ahogy a rizikét és csiperkét is. Az őzláb kicsit másabb. Mint említettem a legfinomabb rántva, viszont a fagyasztást nehezen bírja, összetörik. Felvághatjuk kisebb darabokra és megabálva is eltehetjük a fagyasztóba, de felolvasztás után számítsunk rá, hogy rágósabb lesz a gomba. Az őzláb tartósításának a legjobb módja, ha a frissen szedett őzlábat gyorsan bepanírozzuk, de nem rántjuk ki, hanem tálcára egymás mellé rakva bedobjuk a fagyasztóba. Amikor már teljesen megfagyott, akkor porciózzuk, és így tesszük vissza a fagyasztóba.

Még egy dolog. Az őzlábat nem szoktam megmosni, mert akkor elég nehéz panírozni. A kalap tetejét kis ecsettel leseperjük, a lemezek közül pedig kirázzuk a nem odavaló elemeket. A 100°C feletti olaj megoldja a fertőtlenítést véleményem szerint. Amíg én paníroztam, ɲ létrehozta az általa tökéletesre fejlesztett szószt. Sok helyen a rántott őzlábat tartármártással eszik, de ɲ szósza finomabb. Nem túl bonyolult, tejföl (jelen esetben laktózmentes), préselt fokhagyma, só. Ha megfelelő arányban tesszük bele a fokhagymát, akkor nem lesz túl tolakodó, de a gomba ízét megfelelően kiegészíti. Írhatnám, hogy a két dl tejföl és a 3 gerezd fokhagyma a megfelelő, de fokhagymától is függ. Kóstolgatni kell.

Mire megérkeztek a vendégek, már nagyjából végeztem a nagy tálca őzláb kirántásával. Nem mondom, hogy könnyű éjszakánk volt, miután mindent sikerült elfogyasztani, és ezen a Bilagit és a barátunk, Irsai Olivér sem segített, de megérte.

Ja igen. A túra elején talált pisztricek sem mennek veszendőbe. Kiszárítom, majd ledarálom őket, gombaport készítek. Nagyon sokáig eláll, és minden ételbe tehetünk belőle, ami megkívánna egy kis gombaízt. Például húsleveshez fantasztikus.

Lassan visszatérek az életbe és remélem ti is jól vagytok, sikeresen túléltétek ezt a remek pár hónapot. Csodás júniusunk van, sok napsütéssel és meleggel, igazi strandidő...ja, nem. Viszont eső az van bőven, el is kezdtem építeni a kertben a bárkát. A viccet félretéve egy valamire jó ez az eső. A kiskertben minden iszonyatos növekedésnek indult. Persze a gyom is, de általában minden jónak van rossz oldala is.

Ma egy egyszerű és könnyű vacsorát hoztam nektek, amolyan amit-találunk-abból-próbáljunk-kihozni valamit, ami nem csak ehető, de finom is. Eredetileg virslit szerettem volna csinálni, aztán megszállt az ihlet, és valami többre vágytam. Most volt az évfordulónk is, gondoltam csinálok egy kis meglepetést, mire visszatér a futásból. Gyorsan szétnéztem a kertben és a hűtőben, mivel tudom tuningolni az alap virslit. Nézzük mit is találtam. Volt friss tojás, a kertben cékla, és persze a kimeríthetetlen fűszerkert. Már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy valamiféle szendvicset, mondhatni tapast kellene készíteni.

A virslit és a tojást feltettem főni, azt hiszem ezt nem kell részletesen leírnom, hogy kell csinálni. Bár megjegyzem, hogy a tojást nem akartam tökéletesen keményre főzni, mert tojáskrémet terveztem csinálni belőle, szóval valahol 5 és 10 perces tojás között, mondjuk 7,5 percnél állítottam le a főzését.

Közben kimentem a konyhakertbe szétnézni. Mostanában, hogy olyan szépen nő a cékla, nem maradhatott ki tapas feltétből a céklalevél. Igen, ennek a növénynek, aminek a gumóját vagy utáljuk, vagy nagyon szeretjük, a levele is fogyasztható, sőt a levél szára kellemesen céklaízű. 

A céklalevél nagyon gazdag vitaminokban (K-vitamin és béta-karotin) és antioxidánsokban.

Szedtem még egy kis rukkolát, mert a borsos mustáros íze, amúgy borsmustár a népi neve is, nagyon jól adódik hozzá a céklalevél ízéhez. A fűszerkertből egy kis friss oregánót, curryfüvet, metélőhagymát és kakukkfüvet szedtem. A curryfű csak illatában hasonlít az indiai curryhez, olasz szalmagyopár a neve. Gyógy- és fűszernövény, az illata viszont valóban az indiai curryhez hasonlít.

És vittem be egy kis metélőpetrezselymet és bazsalikomot is a díszítéshez.

Valamit majdnem kihagytam. A magaságyásokba a káros rovarok ellen dugattam el fokhagymát. (sajnos csigák ellen nem működik, annyi éticsiga lepi el a kertet, hogy a frissen ültetett brokkolim két nap után úgy nézett ki, mint a márciusi karácsonyfák) Valahol olvastam és láttam, hogy a fokhagymának nem csak a hagymája, hanem a levele is fogyasztható, kellemes fokhagymás aromája van, de nem fogsz rossz lehelettel ébredni tőle.

Azt hiszem minden a konyhában van amire szükség lehet. A tojásokat megpucoltam, egy tálba olívaolajat és mustárt tettem, csipetnyi sót adtam hozzá, majd a megpucolt tojásokkal ezt a keveréket átdolgoztam botmixerrel. Ha nem főztük túl “szárazra” a tojást, akkor kevesebb olaj is elég lehet a krémes állag eléréséhez. Azt elfelejtettem mondani, hogy kezdek leállni a tejtermékekről, de a krémes feltéteket nagyon bírom, szóval a laktózmentes cuccok mellett valami mást is ki kell találnom. Ez a tojáskrém jól sikerült, akár magában is fogyasztható lett volna. 

A céklaleveleket, metélőhagymát és a többi zöldfűszert felaprítottam, egy tálba tettem, kapott egy pici sót, olívaolajat, szójaszószt, balzsamecetet és egy csöppnyi almaecetet. És még egy kiskanál házi készítésű ecetes tormát. Hozzáadtam az apróra vágott főtt virslit, jól összekevertem, majd kb 10 perc állás után hozzáadtam a tojáskrémet és ismét jól összedolgoztam. Ezek után kb fél órát pihent a hűtőben, hogy jól összeérjenek az ízek.

Teljes kiőrlésű toast kenyeret pirítottam, közben paradicsomot vágtam fel és tettem a tányérra, amit saját készítésű fűszersóval ízesítettem. A tojáskrémes cuccba csak sima tengeri sót tettem, hiszen ott volt benne rengeteg friss zöldfűszer. A fűszersót mindig magamnak készítem, az alapja nin-i sómanufaktúrából származó tengeri só, vagy parajdi (szintén kézműves) kősó, és a saját fűszerkertből szárított fűszernövények titkos aránya. Amikor a paradicsom mellé került a pirítós, meglocsoltam olívaolajjal és ráhalmoztam a tojáskrémes cuccot. A tetejére egy csepp majonézes torma, bazsalikomlevél és aprított metélőpetrezselyem  került diszítésként. 

Remélhetőleg már mindenki kipihente a karácsonyi traktát, és a mérleg is kezdi kipihenni a pillanatnyi túlterhelésből adódó stresszt. A töltött káposzta-rántott hús-halászlé kombó után úgy gondolom, felüdülés lehet egy távol-keleti étel, ami ráadásul könnyű, nem terheli meg a gyomrot, bár személy szerint én több litert képes vagyok elfogyasztani belőle egyszerre.

Ha megtoljuk egy kis chilivel akkor még zsírégető hatása is van, szóval segít eltüntetni az ünnepi hurkákat a hasunkról, ami a tányérból egyenesen a pocakra ment rá. Jó-jó, ne várjuk azt, hogy egy tányér leves elfogyasztása után olyan felsőtestünk lesz mint Jason Stathamnak fénykorában,

bár megfelelő mennyiségű  chili esetén az arcunk lehet hasonlatos hozzá.

De ennek az ételnek nem is a chili a lényege, bár szinte elmaradhatatlan kelléke. 

A távol-keleti kajáknak nagy hátránya, hogy az összetevők beszerzése gondokat jelenthet, de egyre több helyen jelenik meg olyan bolt, ami a távoli országok ételeinek alapanyagait forgalmazza, igaz, sokszor horror áron. Elég csak megnézni a katsuo bushi, azaz a tonhalpehely árát ahhoz, hogy mondjuk egy japán étel elgondolásától is rosszul legyünk. A pho leves szerencsére nem tartozik ezek közé, hisz a legtöbb alapanyag megtalálható a szupermarketek polcain. Egyetlen gondom mindig a friss koriander, szóval tavasszal első dolgom lesz beindítani a termesztését, hogy mindig legyen friss korianderlevél, ha ilyesmire éhezem. Egy kis odafigyeléssel folyamatosan lehet friss fűszerünk.

Szóval a pho leves. Eredetileg észak-vietnámi eredetű, de érezhető rajta a kínai és a francia konyha hatása is. Több változata létezik, de az alapja körülbelül ugyanaz. A pho ba csirkés, a pho tai marhahúsos, és a pho hai san tenger gyümölcseis leves. Én általában a csirkéset szoktam megcsinálni, mert ez a leggyorsabb. A húslevesünkhöz hasonlóan kell főzni, legalábbis az idő tekintetében. Vannak más, különlegesebb pho levesek is, mint például a pacalos-marhainas.

De milyen összetevőkre is van szükség? Kell egy jó nagy adag csirkemell filé, meg egy pár csirkefarhát, amit nem fogyasztunk el, legalábbis én nem szoktam, de a macskák iszonyú bulit csaphatnak belőle. Kell rizstészta vagy pho-tészta, ezt szerencsére már a legtöbb boltban beszerezhetjük. Babcsíra, ami általában mungobab csíra, de érdemes kipróbálni más csírákkal is. Mondjuk a céklacsíra elég durván megszínezi a levest, és az íze sem az igazi ehhez az ételhez. Nem szabad kihagyni a koriandert, ahogy már mondtam, bár tudom, sokan nem szeretik az illatát.

És ha szeretnénk még egy kis extrát, akkor egy-két nappal korábban vágjunk fel vékonyra fokhagymát és chilit, majd tegyük egy befőttesüvegbe ecet társaságában. Elméletileg rizsecet lenne szükséges, de egy kis higított 10%-os vagy sima 5%-os ecettel sem lövünk mellé.

Ezen kívül szükségünk lesz fűszerekre, úgy mint vöröshagyma (igen, ez esetben fűszerként tekintek rá), csillagánizs, gyömbér, kínai fahéj, szerecsendió és egy kevés halszósz.

Csillagánizs biztos maradt a mézeskalács sütésből, de ha nem, akkor egész könnyen beszerezhető. Természetesen gyógyhatású, bár lassan ott tartunk, hogy ha lekaszáljuk a kertet és főzünk belőle egy teát, akkor is lesz benne valami gyógyhatású cucc. A csillagánizs amúgy ízében és illatában hasonlít a hazai ánizshoz, de ez fán nő, és nem nehéz megtalálni a polcon, hiszen szép csillag alakú, ahogy a neve is mutatja. Azért a potpourriból ne szedjük ki, nem biztos, hogy tökéletes alapanyaga lesz a levesünknek. A kínai fahéj viszonylag ritkább, és az különbözteti meg a sima fahéjtól, hogy az aromája nem annyira intenzív, bár azt olvastam valahol, hogy simán csomagolják a kínai fahéjat is normál csomagolásba, jó az a mezei felhasználónak. Én úgy szoktam megoldani, hogy egy kisebb darabot használok. 

A leves elkészítése nem igényel nagy szakértelmet. Egy serpenyőben minden zsiradék nélkül lepirítjuk az alapfűszereket. A fahéjat, a gyömbért, a csillagánizst, a szerecsendiót és a vöröshagymát. Utóbbi kettőt félbe szoktam vágni. A serpenyőt mozgassuk, hogy ne égjenek meg, csak piruljanak le. Akkor jó, ha már a jellegzetes illat kezd terjedni a konyhában. Közben 4-5 liter vizet felteszünk forrni. Akkor az igazi az időzítés, ha a víz akkor kezd gyöngyözni, mire a fűszerek lepirulnak. Ekkor elhelyezzük a húsokat a fazékban, és beleborítjuk a fűszereket is. Lassú tűzön kb. másfél órát főzzük, majd leszedjük a habot, sózzuk, és hozzáadjuk a halszószt. A halszószt a kíváncsiak megkóstolhatják, én megtettem, nem egy nagy élmény. Mily meglepő; sós és halízű. Ezt vegyük figyelembe a sózáskor. Egy picit összeforraljuk, közben mellette sima vízben megfőzzük a tésztát. 

A csirkemellet óvatosan kihalásszuk, és egy éles késsel vékony, gusztusos szeletekre vágjuk. 

Egy mélytányérban szépen elhelyezzük, mellé tesszük a csírát és a tésztát. Szórunk rá korianderzöldet ízlés szerint, és egy kis srirachával, azaz thai chiliszósszal megküldjük. Vigyázzunk, nem minden sriracha egyforma erősségű, s érhetnek meglepetések.

Egy kistálra teszünk ecetes fokhagymát és chilit, és egy negyed lime-ot. A tányérra merjük az illatos húslevest, és máris lehet gyakorolni a pálcikával és kanállal evést. A végére teljesen belejön az ember.

Újabb állomásához érkezett a nemzetközi gasztroutazás. Ez alkalommal nem utaztunk olyan messzire, a polinézek helyett a Polonezek hazáját vettük gasztrogórcső alá, meglátogattuk a baráti Lengyelország konyháját.

Megígértem, itt van. Nem volt egyszerű időt szakítani rá, de mint megtudtam, ebben a hónapban lehet, két nemzetközi est is lesz. Szóval össze kell kapnom magam, hogy lépést tudjak tartani magunkkal. :) A fakanalat talán jobban forgatom, mint a virtuális tollat, de talán elfogadható lesz ez a bejegyzés is.

Tudom, tudom, hogy egy kicsit lemaradtam saját magamhoz képest. A spanyol estünk már lassan egy hónapja megtörtént, és lassan a következő est is elkövetkezik. Igazából nincs mentségem, de ami késik az jön, és itt is van a spanyol est leírása (legalábbis a fele).

Amikor kitaláltam a menüt, Életem Értelme egyből felkapta a fejét, hogy ez egy megúszós est lesz, hiszen a négy fogás közül kettőt már korábban is készítettem. Ezen elgondolkozva úgy döntöttem, hogy bonyolítunk a helyzeten és a négy fogás helyett hatot csinálunk. Igazából nem is teljesen hat lesz, hiszen az előétel és a főétel két fajtájáról van szó.