Tudom, tudom, hogy egy kicsit lemaradtam saját magamhoz képest. A spanyol estünk már lassan egy hónapja megtörtént, és lassan a következő est is elkövetkezik. Igazából nincs mentségem, de ami késik az jön, és itt is van a spanyol est leírása (legalábbis a fele).

Amikor kitaláltam a menüt, Életem Értelme egyből felkapta a fejét, hogy ez egy megúszós est lesz, hiszen a négy fogás közül kettőt már korábban is készítettem. Ezen elgondolkozva úgy döntöttem, hogy bonyolítunk a helyzeten és a négy fogás helyett hatot csinálunk. Igazából nem is teljesen hat lesz, hiszen az előétel és a főétel két fajtájáról van szó.

De mi is volt a menü?

Előétel: Chorizo tapas (vörösboros chorizo és garnélás chorizo)

Leves: Gazpacho

Főétel: Paella (húsos és tenger gyümölcseivel)

Desszert: Katalán krém

Megint sok segítségem volt, így este tizenegy óra körülre kész is lett az egész menü. Ehhez hozzá kell tenni, hogy csak este nyolc körül sikerült belekezdeni a főzésbe. Nem voltunk lusták, és nem is italoztunk, egyszerűen csak akkor érkezett meg mindenki, és én meg már nagyon hozzászoktam ahhoz, hogy ne egyedül főzzek. Ráadásul ezek az ételek nem túlságosan időigényesek, de azért a tűzhely négy helye kevés volt.

Sokszor okoz például gondot, hogy milyen sorrendben készítsük el az ételeket, hogy a tálaláskor mindegyik megfelelő hőmérsékletű és állagú legyen. Igaz, most a levest nem kellett főzni, viszont öt darab főzést igénylő cuccot is készítettünk.

Akadályoztatás nem is igazán történt, én voltam a sofőr. Szóval csak semmi nehezítés. Ráadásul “Zs” sem jött, pedig Ő az akadályoztatás igazi nagymestere.

Előétel a chorizo, illetve a chorizo alapú tapas. A tapas a spanyoloknál olyasmi, mint a németeknél a sörkorcsolya, bizonyos helyeken a sós mogyoró. Általában bárokban szolgálják fel a falatkákat, hogy a fogyasztott alkohol ne ártson meg. Véleményem szerint sokkal elegánsabb és finomabb, mint a pogácsa és a sós mogyoró, mert a tapas(ok) típusa mondhatni végtelen. Amúgy, hogy kell hivatkozni rá többes számban? Mert ha előveszem szegényesebbnél szegényesebb spanyol tudásomat, akkor maga a szótő a tapa, ami takarót, fedőt jelent. Ennek már a többesszáma a tapas. Ezt még magyarul többes számba kell tenni?

Nem akartunk többféle alapanyagból tapast készíteni, inkább a többi ételben szereplő anyagokat szerettük volna felhasználni a chorizo alap köré, mintegy kis ízelítőt adva az elkövetkezőkből.

Így lett két fajta chorizos tapasunk. A vörösboros, amit gyakran szoktam elkészíteni vacsorára, és ha éppen nincsen otthon chorizonk, akkor a hagyományos magyar kolbászból is elkészíthető, bár nem lesz teljesen tökéletes. A közepesen felforrósított edénybe olívaolajat öntünk, és az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát megpuhítjuk benne, majd hozzáadjuk a vastagabb szeletekre vágott chorizot, és addig sütjük, míg teljesen ki nem engedi a zsírját. Ekkor beleteszünk egy-két babérlevelet, és felöntjük száraz vörösborral. Addig főzzük, míg a leve le nem redukálódik annyira, hogy tökéletes legyen mártogatásra. Bagettel tálaljuk, amit meg is piríthatunk, de mi azt találtuk ki, hogy a chorizot és a mártogatóst külön kivettük a serpenyőből és a visszamaradt pici vörösboros zsíron egy adag bagettet lepirítottunk.

A másik chorizos tapasban a garnéla volt a főszereplő. Szintén közepesre hevítettünk egy serpenyőt, amiben olíván fokhagymát pirítottunk, majd mehetett rá az előbbinél vékonyabbra vágott chorizo. Egy-két percig sütjük, majd belekerül a garnéla és egy pici tengeri só. Addig kell csak sütni míg a garnéla rózsaszínű nem lesz. Addigra a chorizo is kiengedi a zsírját és lehet egy picit le is sül. Nem kell megijedni, mert ekkor felöntjük száraz sherryvel, ami a lesült részeket felkapja a serpenyő aljáról.

És akkor az első bakik, amik már az előételnél beütöttek. A vörösboros chorizonál nem figyeltem milyen bor volt előkészítve és egy édes vörössel öntöttem fel a cuccot. Nem lett rossz, de szerintem szárazzal finomabb. Illetve, a garnélás változatnál nem volt száraz sherry, ezért portóit kapott. Mivel sherryvel még nem próbáltam és portóival is finom lett, ez annyira nem zavart.

Még gyorsan elmesélem a levest, aztán a maradék fogásokat egy másik posztban tárom elétek.

A gazpacho...Ezt az ételt úgy gondolom nem kell bemutatni senkinek. Egy hidegen készült zöldségleves. Gyakorlatilag egy smoothie, amit a spanyolok már több évszázada kitaláltak. Ami furcsa lehet benne, hogy a turmixgépbe nem csak zöldségeket, olajat, ecetet, és fűszereket pakolunk, hanem kenyeret is...ettől egy sűrű levest kapunk.

Na igen, a turmixgép. Az nem volt, hiába kerestük. Szóval smoothie készítő géppel csináltuk a gazpachot. Hat főre… El tudjátok képzelni, hogy nem volt egy fáklyás menet.

De mi is kerül bele a levesbe? Először is zöld és piros édespaprika, vöröshagyma, fokhagyma. Aztán persze sok-sok paradicsom, hisz ez az egyik alapja. Egy kis adag kigyóubival zárjuk a zöldségek sorát. Belepakoljuk a kenyeret is. Egyik összetevőt sem kell túlaprítani, majd a mixer elvégzi helyettünk, de a kisebb darabok jobban elférnek a gépben. A zöldségeket felöntjük egy kis vízzel, és ha nagyon meleg van, akkor 1-2 jégkockát is tehetünk bele. Jöhet a fűszerezés. Só, őrölt bors, és ecet. A javaslat, hogy ne hagyományos ecetet használjunk, nyugodtan mehet bele akár többféle is. Borecet, almaecet, málnaecet, szinte bármi. Egy nagy adag olívaolajjal még megdobjuk, és ha nincs más ötletünk, akkor mehet is a zúzás. Az egyéb ötlet lehet akár őrölt kömény, vagy egyéb más zöldfűszer. A kezetek nincs megkötve.

A zöldségekből a turmixba töltés előtt tegyünk félre egy pár darabot, amit apróra vágunk és ezzel díszítjük a kitálalt levest.

Ennyi lenne a spanyol est első fele. Ígérem, a második felére nem kell majd heteket várni.