Elég sok poszttal lógok már nektek, gyűlnek a képek a telefonomon azokról a kajákról, amikről szeretnék írni nektek. Ígérem, valahogy sort kerítek rá a héten, ha mindenki úgy akarja. De a legfontosabb posztnak most a szombati olasz estet gondolom, amit már beharangoztam a francia est leírásában.

Az olasz konyha olyan egyszerű – gondolhatná bárki. Egy kis pasta, paradicsomleves és pizza, esetleg rizottó. Valóban, az olasz konyha elég elterjedt a világon bárhol, és nagyon szerteágazó.  Találhatunk egyszerű ételeket, és persze megtalálható a másik véglet is. Én nagyon szeretem az olasz kajákat, többször is csináltam már, de sokszor saját magamnak találtam ki szószokat a száraztésztából készült spagettihez, vagy tagliatelléhez.

Mivel olyan egyszerűnek gondoltuk mi is, jó ötletnek tűnt, ha teszünk bele egy csavart: a különböző ételek egy részét különbözőképpen készítsük el. Például csináljunk bruschettát (tudjátok a kis pirítósok paradicsommal, olívával és bazsalikommal), de készítsünk hozzá három feltétet. Csináljunk pastát, de legyen színes. Ebbe majdnem jól bele is buktam.

Kezdjük az elején. Hosszas mérlegelés (két nap) után a következő menüt választottam.

Ja, tudni kell, hogy egy hagyományos olasz étkezés a következőképpen épül fel:
hideg vagy meleg előétel (antipasto),
tészta, esetleg rizottó vagy esti étkezésnél lehet leves (primo),
húsétel, valamiféle körettel (secundo)
és a desszert.

Szóval a menü:

Antipasto: Bruschetta tonhalkrémmel, tenger gyümölcsei szósszal vagy olajban sült paradicsommal

Primo: Csicseriborsó leves

Secundo: Parmezános sült csirkemell fokhagymás vagy paradicsomos tejszínes pastával

Desszert: Cannoli

A vacsora igazi olasz volt. Totális káosznak tűnt a konyhában (az is volt), de a végére majdnem mindent sikerült megoldani, és egész jót ettünk.

Azért, hogy ne járjak úgy, mint a francia esten, miszerint egy hatalmas kapkodás lett a végén belőle, és már a receptet sem sikerült tökéletesen követni, úgy döntöttünk, hogy már délután háromkor megjelenek a tett helyszínén, és megtesszük a főbb előkészületeket mielőtt megérkeznek a vendégek.

Háromkor megérkezvén megbeszéltük a menüsort, amit egy jó kis pálinkával pecsételtünk meg. Igen, pálinka, de ez még az olaszkodás előtt volt. Nem kell félni a továbbiakban előkerültek az olasz hátráltató eszközök is, mint a Marsala, Cianti, Limoncello.

A hosszas megbeszélés után (16:00) Al Bano és Romina Power slágereivel elkezdődött a talján küzdelem.
Mit is akartunk előkészíteni? Úgy gondoltam, hogy legyen teljes a kép, és a pastát is én készítem, nyújtom. Ez oké, de ilyet már csináltam többször, ebben semmi izgalmas nincs. Jött a szilvapálinka első javaslata: legyen színes tészta! Mondjuk trikolor, ha már olasz. Piros, fehér és zöld. Az kizárt dolog volt, hogy ételfestékkel dolgozzunk, ennyire nem alacsonyodunk le. Mivel tudjuk tehát megszínezni a pastát, és eleve, hogyan készülnek az olasz tészták?

Amire szükségünk van: a legfontosabb, egy tésztanyújtó gép. Persze, meg lehet oldani anélkül is, hiszen nagyanyáink is így készítették a tésztákat, de higgyétek el, ezzel az eszközzel sokkal könnyebb a dolog. Legalábbis annak tűnt. Az olasz tésztáknak több titka van. Náluk a tésztákhoz különböző lisztek vannak, amiknek a megfelelő aránya alakítja ki a tészta karakterisztikáját. Másféle keverék kell egy spagettihez, mint egy tagliatellehez, a gnocchiról nem is beszélve, ahol még burgonya is kerül bele. Az olaszok használnak „0” jelölésű és „00” jelölésű liszteket is. Mélyebben nem mennék bele, én sem vagyok otthon a dologban teljesen. Én úgy tanultam a tészta készítést egy toscanai séftől, hogy 10 dkg liszthez egy tojást adunk. Kialakítunk lisztből egy kis vulkánt, beleütjük a tojásokat és egy villa segítségével lassan elkezdjük kevergetni, és a tojások egyre több lisztet vesznek fel. Mikor már nehéz a villával kevergetni, akkor áttérünk a kézi gyúrásra. Az összes lisztet beledolgozzuk, ha szükséges kézmeleg vízzel javítjuk az állagát. Oké, de hogyan színezzük meg a tésztát? A fekete tésztához tintahal tintát kell használni, a barna tésztához kevés kakaóport (nem lesz tőle édes), a piros tésztához, ami inkább narancsos színű, paradicsompürét, egy másik pirosashoz lehet céklalevet használni. A zöld tésztákhoz pedig sóska vagy mángold levelet kell főzni, és a főzőlevet felhasználni. Mi a paradicsompürét és a mángoldleveles változatot csináltuk. Vigyázni kell, mert a hozzáadott színezők lágyítják a tésztát, ebből később baj is lett.
Meg kellett még csinálni a cannoli tésztáját is. Ez egy kakaós, marsalás tészta, amit pihentetés után kinyújtva, karikára szaggatva, majd tésztagyűrűre tekerve forró olajban kisütünk. Képet majd nem mutatok, mert a desszertvész itt is elért, nem sikerült értékelhető cannolit készíteni. A sok gyúrással, és olasz sláger hallgatással, na meg a maradék Marsala kóstolgatásával elment az idő, és közben meg is érkeztek a vendégek. A Marsala egy portóihoz hasonló szicíliai ital, ahol is a borhoz brandyt öntenek, és együtt érlelik tovább fahordóban. Rokonai még a portugál portói és madeira, vagy spanyol sherry és a vermut. Közös nevükön likőrborok. Minőségük intervalluma akárcsak a hagyományos boroké. Találunk prémium vagy superior minőséget, és a másik véglet a szerintem mindenki által ismert Éva vermut.

Tehát megérkeztek a vendégek és felpörgött az élet. Azt hiszem, mivel ez az első olyan est, ahol valódi, tényleges segítségem volt, amit ezúton is köszönök, mert nélkülük nem lett volna ilyen finom az étel, és hatékony a munka, úgy gondolom el kell neveznem őket. A házigazdák, „AA” és „AS”, ahol „AS” lesz esetünkben a férfitag. Életem Értelmét már ismeritek. A vendégek pedig „E”, aki a francia esten megszólaltatott „G” felesége, és persze „Zs”, aki egyszerűen csak „Zs”. Általában ott szokott lenni „Zs” lánya „F” is, de erről az estéről sajnos hiányzott.

Szóval, kicsit úgy kellett viselkednem ezen az esten, mint egy konyhafőnöknek. Utasításokat adni, megmondani mindenkinek mit csináljon, és ha kell, kóstolni. Azt kell mondjam sokkkkkal bonyolultabb, mint amilyennek elképzeli az ember. Főleg ha már a Cosa Nostra az agyára ült, és a Cianti, Marsala és fáradtság triótól a szavakat sem találja.

„AS” összedobott egy ütős házi majonézt, amivel a tonhalkrémet akartam bekeverni. Rögtönözni kellett, mert sajnos a bruschetta feltét receptekkel nem  nagyon készültem. A majonézt belekevertük a tonhalba, és botmixerrel csináltam egy friss bazsalikom, kapribogyó, olívabogyó turmixot, amivel jó alaposan összedolgoztuk. Só és bors ízesítette csak.
„E” felajánlott a titkos tartalékából egy üveg olajban eltett koktélparadicsomot. Akkor ebből is feltét lesz. Egy tepsibe öntöttem olajostól, és 150°C-on 20-25 percig sütöttem. A sütőből kivéve kakukkfűvel, oregánóval és bazsalikommal megszórtam, és meg is sóztam. Szerencsére maradt a bruschettára is belőle, mert az éhes vendégsereg nem is merem kimondani mivel tunkolta ki a tepsiből az olajat és a paradicsomot. De tényleg nem mondom, elég annyi, hogy igazi szentségtörés volt.

El kellett kezdeni a tészták nyújtását és felvágását. És itt ütött be a krach. A tészta, amit már legalább háromszor megcsináltam korábban,  nem működött együtt. Kinyújtani még csak-csak sikerült, de a felvágáskor ragadt. Nem sikerült még Tagliatellet sem metélni belőle, nemhogy spagettit. Akkor adjunk hozzá lisztet. Ez sem volt jó. Ezzel szo…izé….szenvedtünk hosszú perceken keresztül, és az idő fogyott. „E” elkezdte főzni a csicseriborsó levest. Ennek a folyamatában csak picit vettem részt. A paradicsomokat a végükön bevágtuk, és forrásban lévő vízbe dobtuk egy percre, majd hideg vízben lehűtöttük. Így nagyon könnyen lejött a héja. Persze a téli paradicsom nem az igazi erre, de sajnos azzal dolgoztunk, ami volt. Ilyenkor még nehezen kapni napérlelte, lédús paradicsomot.

Közben erősen küzdöttünk a tésztával. Végül megfogadtuk Bear Grylls tanácsát: „improvise, adapt, overcome”, azaz „improvizálj, alkalmazkodj, küzdd le”. A tésztagéppel, “G” segítségével, aki szerintem ennyit még nem dolgozott életében konyhában,  a lehető legvékonyabbra nyújtottuk a tésztát, és késsel készítettem belőle tagliatellet. 900 gr lisztből készült tészta. Én ilyen gyorsan még nem daraboltam. A középső ujjam kisebesedett, de nem attól, mert megvágtam darabolás közben, hanem a kés lapja kidörzsölte. Nem lett a legszebb tészta, de ehető volt. Közben Életem Értelme vizet forralt, és a frissen metélt tésztát kifőzte. Amit tudnotok kell, ha tésztát csináltok: a vízbe sosem teszünk olajat, mert későbbiekben, amikor a tésztát a szósszal keverjük össze, a tészta nem fogja felvenni a szószt. A frissen metélt tésztát nyugodtan lisztezzük meg bőven. A vízben le fog jönni a felesleges liszt. Soha nem főzzük meg a tésztát puhábbra, mint „al dente”. Ez friss tésztánál pár perc, amikor a tészta feljön a víz tetejére le lehet szűrni, és a kiszedett lecsöpögtetett tésztát már össze lehet keverni olívaolajjal, hogy ne ragadjon össze. És az utolsó fontos szabály, hogy soha, de soha ne öntsük ki a főzővizet. A későbbiekben nagyon jó hasznát vesszük a szószoknál és bárminél, amit sűríteni kell, hiszen tele van keményítővel, és ez tuti nem fog becsomósodni.

Hát, itt tartunk most. A tervezett „X” tétel étel közül kettő, azaz kettő van készen. Na jó, plusz a pasta, ami tényleg nagyon szép színű lett. Ha kíváncsiak vagytok, mi lett az est vége, akkor kövessétek az eseményeket, hamarosan jön a második, befejező rész is.

A képeket köszönöm "E"-nek, sajnos a blogmotor lázad, és mindent elforgat 90°-kal.:(